Férfi nélkül

Párban lenne szebb az élet! Új élet, gyerekkel, válás után.

Csavarhúzók és egyéb szerszámok viharában

2016. november 11. 09:24 - Malnaeper

Minden bagatell háztartási hibát ki tud javítani és mindent meg is tud szerelni egy nő szorult helyzetben, ha teljesen egyedül van és nincs segítsége. Ha valamit mégsem tud, az jó esetben nem azért van, mert hisztis vagy ügyetlen, hanem hiányzik hozzá a kelő fizikuma vagy szakértelme. Nekem például a magasságom. Olyan kicsi vagyok, hogy a gyerekeknek szánt fellépő nélkül a konyhaszekrény felső polcát már nem érem el. Emlékszem, amikor még férjnél voltam, csak szóltam, vagy nem is kellett és már magasodott is fölém az uram, hogy levegye azt a salátás tálat, amire nekem akkor és ott feltétlenül szükségem volt. Talán a méretemből is adódik egyébként az, hogy inkább csak a magas férfiak vonzanak. 

Ha egy nő egyedül marad, pláne ha egy egészen kicsi gyerekkel, szinte még babával, akkor ez halmozódott probléma. Hiszen nem csak arról van szó, hogy az ő kényelmetlensége egyedül, ha nem ég a villany, nem lehet lehúzni egy wécét, vagy a hűtőgépből kifolyó víz már folyóvá duzzad a járóka irányába, hanem a gyereké is, mert felborul a család komfortja. 

A hibák sora egyébiránt a nő legvadabb képzeletét is felül tudja múlni. Na, nem azért, mert a becsöngető szerelő egy reklámba illő jóképű telivér izmosra dagadt fehér pólóban, hosszú farmerba bújtatott lábon, aki ott helyben azt is megoldja, ami nem is a feladatköre, hanem mert először azt sem tudja az elveszett nő, hogy kit és hol kellene keresnie az adott probléma megoldására. És mert ha egyszer valami el tud romlani az el is romlik, és a Murphy az egyedülálló nőket kimondottan szereti, miszerint a baj nem is jár egyedül. Azt hiszem nem árulok zsákbamacskát, a szerelők csak elvétve illenek bele egyébként egy autó vagy motorreklámba egy bohózatba viszont inkább igen. Elnézést a kivételtől, akik vannak, csak sosem ők jelennek meg nálunk. 

S ha már megvan a szakember a mindenféle kisokos, helyi reklám, és akárki akárkijén keresztül, már csak az a kis apróság lehet a nő gondja, hogy a hiba elhárítása abban a helyzetben temérdek pénzbe kerül. És akkor a nő elkezdi böngészni a netet, hogy megoldja ő maga a problémát, és újra felhív mindenkit, ám most nem egy szerelő telefonszámáért, hanem azért hogyan tanácsot kérjen, hogyan kell a bajt házilag orvosolni. Szerencsés esetben lesz is valaki, aki még átvészelhető időn belül eljön, nagyjából jól meg is oldja a problémát, mi több egy kávén kívül nem is kér semmit. Na, ez az ami elképesztő ritkán fordul elő. 

De ha nem....akkor a nő feltűri a nadrágja és pulóvere szárát és beletapicskol a mosógépből kifolyó vízbe, és megtanulja szétszedni a szűrőt és kipucolni, és nem lepődik meg, hogy mi a kutyát keresett a szűrőben egy körömreszelő, hanem örül, hogy meglelte. Ugyanígy megy majd a lefolyó szétkapása, a kép felfúrása a falra, a számítógép újratelepítése, a riasztó beállítása, a leszakadt redőny visszatekerése és eligazodik a háztartási kütyük adatainak útvesztőjében is, és jobb új masinát vásárol, mint a volt férje, a szeretője és az összes többi nagyokos hímnemű ismerős ajánlata volt egyszerre. Sőt, még tán be is nyelhet valamelyiktől egy apró dicséretet, amit amúgy el is tesz a polcra a többi közé. Mert nem számít. Csak az, hogy körülnéz az otthonában és tudja, minden a lehető legnagyobb rendben, a helyén van. És nincs szüksége segítségre. Legfeljebb csak akkor, ha nagyon akar valakivel udvaroltatni magának, mert tudja, hogy a férfi bizony hadvezérnek érzi magát, ha ő lehetett a nő egyedüli megmentője. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfinelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr7211949663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.12. 16:50:28

Talán egyszerűbb lenne beszerezni egy új pasit.

Opi87 2016.11.12. 17:12:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Gyerekkel? Azzal csak szart lehet találni!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.12. 17:43:44

@Opi87:

Nézd, valahol ez is az ára annak, hogy egy válópernél a bíróságok még ma is szinte automatikusan a nőnek ítélik a gyereke(ke)t ill. a lakást. Ez egyrészt persze jó a nőnek, de másrészt az elvált férfi egzisztenciálisan már csak az általad említett "szar" kategóriába kerül. Tudom, van kivétel, de én általánosságban beszélek.

Gondolj bele: egy gyerekes nő milyen férfiak közül válogathat?

1) Akit ő megfelelőnek tekintene, az vagy nős, vagy túl fiatal hozzá, mert még nem volt nős. Esetleg jóval idősebb nála, de annak meg csak szeretőként kellene, hiszen van annyi esze, hogy nem akar tönkremenni egy borítékolható válásban.

2) Vagy elvált, megnyomorítva egy számára hátrányos válóper által, vagyis "szar".

3) Olyan, aki senki másnak sem kellett, vagyis "szar".

Annyit azért nőként is hadd tegyek hozzá, hogy igen sok magát túl sokra tartó gyerekes (és persze gyermektelen) nővel találkozom - vagy inkább csak találkoztam, amíg Budapesten laktunk a férjemmel. Abból kellene kiindulni, hogy a férfiak és a nők átlagos "minősége" kb. egyenlő (bárhogy mérjük is a "minőséget"), tehát valószínűtlen egy olyan felállás, hogy a jó pasikat mind elhappolták a kevésbé jó nők, és a jó (és persze gyerekes) nőknek már csak a "szar" jut.

Én abból indulok ki, hogy minden zsák megtalálja a foltját, ha nem túl válogatós. Biztos ismered a történetet:

Az idősek otthonában interjúvolják a 100 éves bácsikát:
- Pista bács, miért nem nősült meg soha:

- Az igazit kerestem.

- Na és megtalálta?

- Igen, megtaláltam.

- Akkor miért nem vette feleségül?

- Én akartam, de ő is az igazit kereste.

Wildhunt 2016.11.12. 17:46:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én még ezt így nőtől nem hallottam! Pedig valóban ez a szomorú valóság.

Leylandi 2016.11.12. 18:55:10

Azért ez egy rondán szexista bejegyzés!!! Nagyon csodálom, hogy még egy nő se kérte ki magának ezt a sztereotípiát, hogy párkapcsolatban a háztartási szerelnivalót elsősorban a férfi tudja megoldani! Ez hazugság! Ahogy az is, hogy az alacsonyabb termet hátrány lenne. Nem a kölni dómban lakunk, könyörgöm!!! Nincs olyan egy házban, amit az OBIban kapható legolcsóbb 2x7 fokos létrával (3,80m) ne lehetne elérni, akkor mért kéne folyton a férfit megkérni rá? Tele volt egy cikkel nemrég az Index, hogy nincs külön fiús meg lányos gyerekjáték: nézd meg, kellenek-e a genitáliák a használatához: ha igen, akkor nem gyerekjáték, ha nem, akkor viszont bármelyik nem használhatja! Legyen végre valódi egyenjogúság, nem pedig női előjogok, le a gendernácikkal! Főzzön a férfi is, a nő meg vegye a kezébe a fogót-kalapácsot! Mert az nem megy, hogy előjogok követelésekor hangoztatom gyenge, kivételezésre szoruló nőiségemet, aztán meg besértődök, ha a férfiak onnantól gyengének tartanak... annyira visszatetsző, ha a női sztereotípiákat pont a nők tartják életben... ha csak feleakkora kalapácsot bírsz el, üss kétszer többet!

CyberPunK 2016.11.12. 19:35:54

@Leylandi: Azért azt halkan megjegyezném, hogy amit én meghúzok azt az asszony sose lazítja ki. :)

2016.11.12. 19:36:16

Na, pont az ilyen nőnek nem is való férj és lehetséges változatai valószínűleg a mostani pozícióra pályázott eddigi élete során.
Szeretne kávéért hibaelhárítót miközben fikázza a férfi nemet úgy általában,
de keserű büszkeséggel még a siker csúcsától sem riad vissza .
Csak így tovább, végre egy 21. századi NŐ.

Leylandi 2016.11.12. 20:04:17

@CyberPunK: hát ez az! Eleve nem kéne meghúznod se. Egy egyenjogú világban elég lenne meglibbentened a genitáliáidon a boxeralsót, aszt az asszonynak máris rohannia kéne a villáskulccsal... küzdjünk valóban végre az egyenjogúságért! Legyen tele Buda szolizó, kitartott férfiakkal! Le a gendernáci sportágakkal, hogy lehet, hogy még mindig van külön férfi-meg női-sakk???

Advanced Flight 2016.11.12. 20:05:48

@Leylandi: "ha csak feleakkora kalapácsot bírsz el, üss kétszer többet! "

Mindig az jut erről eszembe, hogy ha a nőket legalább a 20. században engedték volna ugyanúgy harcolni a seregben, mint a férfiakat, akkor a gyengébb fizikumuk miatt a mérnökök/tervezők rá lettek volna kényszerítve, hogy még könnyebb fegyvereket tervezzenek. Mennyi innovációtól esett el a hadi (és egyéb) ipar így....

CyberPunK 2016.11.12. 20:27:18

@Leylandi: Én nem erőltetném ezt a hű de nagy egyenjogúságot, inkább szerelek mint budit takarítok. Bár a lefolyótisztítás majdnem ugyanaz.

Beengedlekhu · http://beengedlek.hu 2016.11.12. 20:34:50

Egyedül minden sokkal nehezebb, mindkét nemnek, ez egyértelmű. Nem szükségszerű, hogy magányos harcosként küzdj az elemekkel, lehet partnered, lehet társad! Ne add fel!

nickM 2016.11.12. 20:38:46

@Leylandi: :) Akkor legyen neked Karácsony, részemről kikérem magamnak!
A gáz(készülék) szerelést - sajnálom, nyuszi vagyok - végezze inkább szakember, a többivel boldogulok. (Igen, jól jönnek hozzá a "kariajjji"ba kért szerszámkészletek, kóbor imbuszkulcsok, végszükség esetén kiskanalak vagy éppen hajgumik, és akkor mi van?) Stöpszlixnek lenni per definitem szopás, gyakorlatilag mindent "átlagos" magasságú emberekre terveznek.

Bicepsz Elek77 2016.11.12. 20:45:15

Nos. 1918 meg 1945 utan/elott egy rakat no özvegygye valt. Meg kozben isindex.hu/tudomany/tortenelem/2015/01/23/tiszazugi_arzenes_gyilkossagok/ Oszt megis megvoltak valahogy!!!
Viszont beléjük van nevelve a "vard meg a szakembert különben több kárt okozol, mint hasznot" mentalitas, igy a mesterembereknek van kiket lehuzniuk!!!

Orgonáslány 2016.11.12. 21:00:12

Sok előnye van egy pasinak a háznál, meg nem kell szexistának lenni ahhoz, hogy belássuk mér könnyebb a férjemnek megemelni a kanapét, mint nekem, de azt a részt nem is értettem a posztban, hogy a nő azt sem tudja hol keresse a mestert az adott problémára. Ehm, Google? Vagy azért mert nő, be se tudja gépelni, hogy "villanyszerelő"?

Leylandi 2016.11.12. 21:08:04

@nickM: köszi:-) egyébként nettó tévedés, hogy a nőknek ne lenne műszaki érzékük, hiszen a világháborúkban ők rakták össze a repülőgépeket és tankokat, a férfiak ugyanis mind a fronton voltak... Az jogos, h veszélyes dolgokkal ne barkácsoljunk, de önérzetes nőt nem zseníroz a polc feltevése, a lefolyószifon kitisztítása, a zár kicserélése se agyműtét, csak 3 csavar. Az meg végképp kiverte nálam a biztosítékot, hogy a poszter sértve érzi magát, amért a mester már nem jön el a vacak kávéjáért meg azért, hátha benézhet egy pillanatra az egyre lógóbb mellek széléhez, hanem valóban ki kell fizetni az óradíjat! Ugyanis a mester se mellszélt ad a gyerekének enni, és azért tűnik soknak a díja, mert fizetnie kell belőle a furgon, a szerszámok, könyvelő, bank, meg a lehúzós állam összes sarcát! Vegyünk hát szerszámokat, az összes többi szükséges tudás fennvan a youtube-on a milliárdnyi csináldmagad-videókban! A munka pedig nem szégyen.

Leylandi 2016.11.12. 21:15:15

@Orgonáslány: de be tudja gépelni. Csak arra nem ad a gugli találatot, hogy "kiváló szerelő mindenféle 3perces gagyi munkára kiszállási díj nélkül a másik megyéből, egy KV és 1 mp pongyola alá nézésért cserébe". Pedig ezek szerint még mindig keresi... hát... teccett volna megállítani az órát az államipénzenmunkaidőbenfusizás-nál '80-ban, és persze amikor még 18 éves volt!:-)

átlátó 2016.11.12. 21:19:06

Hát ez azért nem ilyen egyszerű.

Leylandi 2016.11.12. 21:26:32

@CyberPunK: nem kell budit takarítanod, simán főzhetsz húsleveses-sültcsirkés-meggyespiskótás vasárnapi ebédet, amíg kicseréli a téligumit. A keresztkulcsot lelazításnál meg lehet toldani csővel, az emelő félkézzel már megy, meghúzásra meg ott van a marha hosszú nyomatékkulcs, a legtöbb keréknek elég, ha beállít 100 Nm-t rajta. Bármelyik 150 centi és 50 kiló feletti nőnek megy, még létra se kell hozzá.

Leylandi 2016.11.12. 21:38:41

@CyberPunK: ja, a piskótáról elég annyit tudnod, hogy sütőport csak a lúzerek tesznek bele, a lisztet utoljára, fakanállal és LASSAN forgatjuk bele, a meggyet meghempergetjük lisztben, hogy ne süllyedjen le, a sütöajtót pedig a sütőfüggő, kikísérletezett idő (nálam 23 perc) előtt soha nem nyitjuk ki! (Sőt, csak lassan engedjük kihűlni is.) Az asszonynak meg mondd el, hogy tavasszal ráírtad a felnikre, melyik hova való, ne kevergesse össze őket, max ha a hajtott tengelyen kopottabbak, tegye őket oldalhelyesen a nemhajtottra. És tadám, mindenki meg tud csinálni mindent!

pamutpamlag 2016.11.12. 22:21:11

Nyilvánvaló, hogy a nőknek is ugyanolyan műszaki érzékük, kézügyességük van/lehet, mint a férfiaknak.
Hasonlóan a férfiaknak is ugyanolyan érzékük van/lehet például a főzéshez, kézimunkához, mint a nőknek.
A különbség szerintem részben csupán abból adódik, hogy az adott személy gyermekkorában, illetve az addigi életében gyakorolta-e azt a konkrét dolgot annyit, hogy kialakuljon benne bizonyos (szükséges) rutin, avagy nem. Azaz rutinból tudja-e egy nő, hogy hogy fogjon meg egy szerszámot, a csavar jobbmenetes általában, és merre kell azt tekerni, hogy az lazuljon. Rutinból tudja-e a férfi, hogy mit mivel moshat össze, mennyi ideig kell főzni a húst, mennyi fűszer kell 5 liter leveshez, ésatöbbi.
.
Emberek vagyunk, senki sem születik úgy, hogy mindent tud, de mindenki képes mindent (bármit) megtanulni.
Azaz egy egyedülálló nő (meg)szerel, ha kell, egy egyedülálló férfi pedig mondjuk főz magára, ha kell.
.
Persze ideális esetben, azaz egy párkapcsolatban a feladatok megoszlanak, kinek kinek képessége, gyakorlata, kedve szerint. Nálunk például nagyrészt én szerelek és viszem a kocsi ügyeit, a párom pedig nagyrészt a háztartást viszi, azaz például főz. Szeretjük amit csinálunk, gyakorlottak vagyunk benne gyermekkor óta, és működik is. Ennyi.
Ez a poszt technikai része.
.
A poszt viszont nem (csak) erről szól, számomra legalábbis. Hanem sokkal inkább a nőiségről, a párkapcsolat kialakításainak nehézségeiről, társadalmi viszonyokról, az egyedülálló anyák nehézségeiről és reménytelenségéről, illetve az erre adott (alkalmasint kényszerű, vagy befeszülős) válaszreakciókról.
Ebben viszont nagyon nem látok tisztán, nem vagyok tapasztalt, tehát ezt a részt nem feszegetném... :-)

odamondó 2016.11.12. 22:21:15

Talán a méretemből is adódik egyébként az, hogy inkább csak a magas férfiak vonzanak.

Na egy újabb 150es nő akinek csak a 190+ a jó. Maradj egyedül.

rozsomák 2016.11.12. 22:49:21

"a szerelők csak elvétve illenek bele egyébként egy autó vagy motorreklámba egy bohózatba viszont inkább igen"
Azt azért látatlanba lefogadom, hogy te se vagy egy fotomodell a 135 centidhez éppen passzoló 85 kilóddal.

Egyébként mi szükséged az udvarlásra ? Nem tudod magadnak megoldani ? Felveszed a szöveget, lejátszod magadnak, ahányszor akarod, annyiszor és úgy dícséred magad, minek ehhez férfi ?
Annyi előnye is megvan, hogy olyan szöveget mondasz rá, amilyet akarsz.
Férfi neked már csak akkor kell, ha szidni akarsz valakit.
(Gondolom házasként is csak erre kellett.)

Cirrus 2016.11.13. 01:05:44

@odamondó: nekem is ez szúrt szemet. Ha magas a nő, azért kell magas pasi. Ha alacsony, akkor meg azért. Persze legyen izmos, ő zabálhat csokit egész nap a tévé előtt ülve. Tisztelet a kivételnek.

Nancsibacsi 2016.11.13. 06:19:13

"nagyjából jól meg is oldja a problémát, mi több egy kávén kívül nem is kér semmit. Na, ez az ami elképesztő ritkán fordul elő."
Ezen csodálkozol? Egy egy-két órás szerelésnek az ára nem egy kávé, hanem egy dugás - ha nem akarsz rá pénzt költeni. Ha első alkalommal nem fizetsz ki, másodszor már tuti nem fogok hozzá érteni, sőt ha beszélek közös ismerőssel neki is elmondom, hogy kiganéztam a lefolyódat, 2 óráig tartott - de legalább a kávé finom volt.

Fel nem foghatom, hogy egyedül álló nők miért gondolják azt, hogy nekik JÁR az ingyen munkaerő. Egy pár ha nem tud megoldani egy problémát vagy szakembert hív, vagy ha van ismeretségi körben hozzáértő, akkor annak FIZET. Lehet hogy nem piaci árat, meg kiszállást, meg mindent, így egy dugulás elhárítás nem 30-40 ezer lesz csak 10, de akkor is: FIZET. Egyedülálló csajnak, akinek nincs pénze, van mása - fizethet azzal is. Ha nem fogadná el a pasi, eleve mondta volna, hogy "Bocs, nem értek ehhez, hívj szakembert" (illetve ha 1x kávéval van kifizetve, utána tuti ezt fogja mondani).

murray 2016.11.13. 07:43:25

@Nancsibacsi: így van.
engem is megtalált már pár elvált és a házasság szörnyű terhét levető és ezt büszkén hirdető nő , a nyomorával.
"ha már itt vagy" akkor szereld szét a lefolyót és szedd ki a dzsuvás hajamat az elmúlt tíz évből , cseréld ki a wc tartályt nyakig a szarban, cseréld ki és kösd be a csillárt, majd telepitsd újra a gyerek gépét. ..

egy kávéért. ja persze. pénze erre egynek sincs de 40 rugós táska az van..

mikor megkérdeztem hogy a project előtt vagy utána megyünk be a hálószobába egy gyors körre, akkor még ő volt megsértődve..

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.11.13. 08:42:46

Halat adok a joistennek, hogy idejeben talaltam egy normalis not, es nem kell a poszterinahoz hasonlo bekepzelt, hercegno hulyepicsakbol valogatnom.

Cpeti123456 2016.11.13. 09:53:14

Poszterina szegényke,
jaj te Drága...
Minden ilyen kaliberű ismerősöm egyedül él, s azon síránkozik, hogy nincs aki kicserélje az izzót, vagy bekösse a csillárt vagy megcsinálja a lefolyót...

Az ilyen embereket még a szakemberek is elkerülik, mert ahogy például előttem is írták, nem kávéval kell megfizetni a szakértelmet, mint ahogy te is tisztes bért vársz el a szakmunkádért bármi is legyen az...

Igen, nem kell fontos legyen a titu beosztás a karrier, - mondjuk procurment leader-ként egy multinál - ... Sokkal fontosabb egy társ aki segít és mondjuk általad segítve van.
Addig meg a fizudat és/vagy a kiperelt asszonytartás, emelt gyerektartással kombót költöd szakmunkára...
Kell még valamit mondanom? Nicike?

varisztor 2016.11.13. 10:11:09

@Leylandi: Tetszik, amit és ahogy írtál, pedig pont nem így gondolom. Azt gondolom, kiválóan vagyunk megteremtve mi férfiak :) és ti nők is. Pont kiegészítjük egymást és a nemi szerepek szerint nevelt egyedek príma egységet képesek alkotni. Egészet. Ezért a család az egész fogalmát, a tagjai külön életben pedig a töredék fogalmát - csonka család, ismerős? - testesítik meg. Egészséges családban egy gyerek mindkét nem mintáját látja, jó esetben jó mintákat. Ezt semmi nem tudja pótolni, még az sem, ha anya emancipált, karrierje van miközben otthon franciakulccsal rohangál a csöpögő radiátorokon a hollandikat meghúzni.

Nekünk férfiaknak el kell végre fogadnunk, hogy egy nő sokszor két állásban dolgozik mellettünk, mert a nők ma pénzkereső főállás mellett vezetik a háztartást, ami külön főállásnak felel meg, de a nőknek is el kell fogadni, hogy a férfiak is ugyanígy élnek, hiszen a pénzkereső állásuk mellett otthon ezermesteri állást töltenek be.

Amit leírtál, az klassz, csak nem működik. Én még soha nem láttam működni, csak a próbálkozást, hogy hátha működik, esetleg a dacot, hogy akkor is működni fog.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az elvált gyerekes anyuka sirámaihoz csak annyit tudok hozzátenni, hogy legközelebb - nem lesz legközelebb - jobban tetszik választani. Nem az első hülyével kell gyereket csináltatni, aki hajlandó sokszor felelőtlenül igent mondani pár évre. :) Nem nem! Alaposan kell ilyesmire párt választani és akkor nem lesz válás jó eséllyel. Habár manapság ezt kár szajkózni, mert a fehérbe - tisztaság, szüzesség jelképe - öltözött menyasszonyok többsége aligha szűz de inkább pár hónapos terhes és ez az oka a szertartásnak. Micsoda baromság! :D

varisztor 2016.11.13. 10:22:31

@varisztor: Ja, és még annyit, hogy: Kedves siránkozó, izzadt pólós, farmeros tornateremben képzett postásra váró szegény anyuka, tegyél már be egy teljes alakos képet magadról lszi! :D

a távoli rokon 2016.11.13. 10:28:22

Hát igen. Egyedülálló férfiként _most már_ én ezt úgy szoktam intézni, hogy csak olyan nőknek segítek "emberségből-önzetlenül" akik nem vonzanak szexuálisan. Nincs félreértés, nincs pofáraesés, nincs sértődés, _nincs probléma_:) Van viszont jó érzés.:)

2016.11.13. 10:55:39

A volt férj majd megcsinálja! Korábbi bejegyzésben írta hogy kulcsa is van a 40 éves elvált nő lakásához. Innen szép társat találni!

2016.11.13. 10:56:25

@a távoli rokon: Le kell beszélni a szexet előre. Ez a megoldás. Jó érzést nem okoz a segítség.

Salgovácné Margit 2016.11.13. 11:07:40

Egyedülálló ("amit csak lehet megszerelek magam") nőként ezek jutottak eszembe. Kifejezett élvezet valami jól elvégzett férfimunka uán konstatálni, hogy nemcsak hogy működik a dolog, hanem a szerelőt sikerült eliminalni. ... Mert tudnék mesélni a "Mesterekről" hajajj! A gányolásról, az átvágási kísérletekről. Úgyhogy igen, néha kínlódok, de az erőt sokszor lehet helyettesíteni megfelelő módszerekkel, az internet is kimeríthetetlen forrás a megoldásokhoz. Egyébként meg, ha valamiért mégis szakember dolgozik nálam, azt viszont néha az őrületbe tudom kergetni, mert végig ott állok és kérdezek, kérdezek, nézegetem a szerszámait stb. Egyébkent is előre felkészülök, nagyjából már előre tudom a megoldási lehetóségeket, az alkatrészek árait. Volt már aki sziszegve összepakolt, hogy csináljam akkor én, ha jobban tudom, meg is csináltam, de többnyire nagyon megváltoznak 10 perc után, amikor szakszerű kérdéseket teszek fel. Mindent így tanultam meg, apránként, és összegezve ez az egész nagyon szórakoztató, persze fárasztó is, de nagy sikerélmény mindenképp. Hát ílyen is van.

Szalahaddin 2016.11.13. 11:11:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Wow, ezt még én se hallottam soha egyetlen nőtől sem. Köszönöm!

Salgovácné Margit 2016.11.13. 11:14:56

Ja, azt elfelejtettem, hogy szexel fizetés, meg ilyesmi még az életben fel nem merült! Nem is értem ezt a dolgot!

Szalahaddin 2016.11.13. 11:16:38

@kobalt: "Szeretne kávéért hibaelhárítót miközben fikázza a férfi nemet úgy általában,
de keserű büszkeséggel még a siker csúcsától sem riad vissza .
Csak így tovább, végre egy 21. századi NŐ."

Halálosan komoly, de szinte szóról szóra ugyanez jutott eszembe.
Beteges világban élünk, mert senki nem mondja a szemébe az ilyen riherongy fapináknak, hogy ő riherongy fapina, a férfiak meg lfarokkal szavaznak: hamar levágják róla, hogy egy-két ürítésre való, ami után el is tűnnek a horizonton.
A nőkben mindig is érdekesnek tartottam egy dolgot: amíg nem adták oda a lyukakat, nagyon komoly udvarlásban részesülnek, de amint odaadták, erősen kétséges, hogy a férfi maradni fog-e. Miután lelécelt a férfi, a nők többsége a konzekvenciák levonásakor valamiért csak azt veszi be a képletbe, hogy milyen pasi és mekkora nagyot udvarolt neki, de a lelécelés tényét már véletlennek, váratlannak, kiszámíthatatlannak véli és nem hajlandó vele árnyalni a képet, így jön ki az nekik, hogy ők mennyire szuperek és istennők, csak épp szerencséjük nincs.

a távoli rokon 2016.11.13. 11:19:45

@tenma: Hát nem tudom, nekem jó érzés segíteni annak, aki tényleg rászorul. Szexre nyilván megvan a megfelelő kapcsolatom, ahol szívesen segítek másban is akár, DE szexért nem pincsizünk - ez alap. (Vagy játsszuk el a "csak egy polcot jöttem felfúrni, de nem lehetne-e más is esetleg Gizike - Hát Géza nem, mit képzel!" gyomorforgató színjátékot:)

2016.11.13. 11:22:02

@a távoli rokon: Ez nem pincsizés. Előre le van fektetve. Rászorulóknak pedig segély kell.

a távoli rokon 2016.11.13. 11:24:30

@tenma: és a segély beköti a wc tartályt, vagy felviszi a szekrényt a negyedikre?;) Ne értetlenkedjünk már....

2016.11.13. 11:27:41

@a távoli rokon: Az. Barátnak családtagnak segítünk. Másnak ingyen nem.

varisztor 2016.11.13. 11:27:54

Van itt egy-két igazi barlangrajz! :D Itt van ez a "becsavartam a körtét, jár a dugás!" típus, ne is pazaroljunk rá egy szót se, valószínűleg a recskázásnál tart. A segítség igenis jó érzéssel tölti el a normális embert, de a normális ember tudja, hogy mi a segítség és mi az, amikor a poszterhez hasonló hülye és béna nő ki akar használni. Mindenhol a szélsőség, sehol az arany középút.

varisztor 2016.11.13. 11:29:08

@tenma: Neked még sokat kell tanulni, de a gondolkodásmódod okán jó eséllyel fogadok arra, hogy az élet meg is fog tanítani sok mindenre. Ha kell poroszosan, nagy pofonokkal körítve. Azután vagy ember lesz belőled vagy ilyen sértődött paraszt maradsz. :D

varisztor 2016.11.13. 11:46:08

@tenma: Így van, de feljebb azt írtad: "Jó érzést nem okoz a segítség." Ez így nem igaz, ezt akartam szétkapni. A poszter nem segítségre vágyik, hanem hogy megoldja más/mások az életét. De igenis jó érzés segíteni annak, aki nehezen vagy sehogy nem tud elvégezni bizonyos dolgokat és a pénz sem áll kazalban nála, hogy megfizessen ezért mást/másokat. Itt pl. egy 84 éves néninek hasogattuk fel és hordtuk be a tüzifáját a minap. Mert ő a mankójával ezt alig tudja megtenni és 78000 forint nyugdíjból örül, ha adósság nélkül zárja a hónapot. Jó érzés volt. Pedig csak két szelet zsíros deszkát kaptunk hagymával cserébe.

varisztor 2016.11.13. 12:36:04

@tenma: Igen, ez lehetett a probléma, de túlléptünk rajta, mint a poszter segítségkérésén. :)

varisztor 2016.11.13. 13:15:54

@Opi87: Pont olyat, mint a posztoló, aki arra is alkalmatlan volt, hogy a gyereknek egy életre válasszon apát. Mi a gond? Semmi. Összenő, ami összetartozik.

Nancsibacsi 2016.11.13. 14:22:50

@a távoli rokon: Mindenki úgy osztja be a szabadidejét, ahogy tudja. Én el tudom képzelni, hogy valakinek végtelen sok szabadideje van, nem tud vele mit kezdeni, és ezért ingyen segít másoknak. Na, én nem ilyen vagyok. Eleve nincs sok szabadidőm - sokkal kevesebb, mint amit értelmesen el tudnák tölteni. Ezért nem segítek ingyen másoknak. Szerintem vannak ezzel elég sokan így. Egyébként már csak szakmai összetartásból se fogok segíteni ingyen olyan csajnak, akivel mondjuk 2.5 éve beszéltünk utoljára, és most eszébe jut hogy ezt meg azt megcsinálnék-e neki. Nem veszem el mások kenyerét.

nickM 2016.11.14. 22:06:26

@Leylandi: "a zár kicserélése se agyműtét, csak 3 csavar." feltéve, ha zártestet is cserélsz, különben 1 az a 3. :)
süti beállítások módosítása