Kislányként többször hallottam felnőtt nőktől, miszerint a férfi olyan, mint egy kisgyermek, és úgy is kell vele bánni, mintha az lenne. Én nem akartam ezt elfogadni, hinni akartam, hogy a férfi, nem ilyen. A férfi, az férfi, és majd az én Férfim is az lesz, egy igazi Férfi, nem egy kisgyerek: okos, nagyon okos; határozott, nagyon határozott; és asszertív, nagyon asszertív lesz.

Persze, mellette tisztában voltam azzal is, hogy a férfinak is van érzelme, és én nem is láttam a kettőt összeférhetetlennek. De bíztam abban, az érzéseit kordában is tudja majd tartani. Uralkodni tud felettük. Okosan és határozottan tud bánni velük. Képes lesz attól még nadrágot viselni, hogy olykor akár elesett. Nem kerülgeti a forró kását, nem beszél félre, kereteket szab az elképzeléseinek, nem ferdít, nem színez. Vállalja a tetteit, érzésiet. Pörén. Őszintén. Vállalva ezzel a sebezhetőséget is. Szó szerint beszél majd, őszintén. S én éppen ezekért fel is tudok majd nézni rá.

Nekem ez mindig nagyon fontos volt. Hogy a mellettem álló férfire ne azért tudjak pusztán felnézni, mert én kicsi, nagyon kicsi vagyok, hanem azért, mert tisztelem. Nagyon tisztelem. Illetve, mindezt ne úgy érje el, hogy egy erőszakos macsó. A hímsovinizmus nálam nagyon nem kifizetődő.

Az élet, a Jóisten nem tudom miért, csupa olyan férfit küld elém, akik mindennek az ellentétei. Okosnak ugyan okosak, intelligensek, és rossz értelemben semmiképpen sem macsóak. Még jóképűek is. Csak valamiért nagyon nem határozottak. Túlbuzog bennük a mindenféle érzelem, amit nem képesek őszintén és határozottan kezelni. Nem arról van szó, hogy szószerint hazudnának, mert nem azt teszik. Csak mégsem őszinték. Mert önmagukkal sem őszinték. Nem ismerik önmagukat vagy igen, de nem képesek, nem elég bátrak (fel) vállalni azt, amit szeretnének, amire vágynának. És nem is mernek bízni a másikban.

Bújnak minden mögé. És elhitetik magukkal, hogy jó, hogy ezt teszik. Jó, hogy elbújnak. Miközben szenvednek. Önmaguktól. Az érzéseiktől. A bátortalanságuktól.

Hol vannak azok a határozott férfiak, akik mernek és képesek szemtől szemben igent mondani, ha azt akarnak, vagy éppen nemet mondani, ha azt? 

Valahol azt olvastam, egy nagyon határozott nő pont olyan taszító tud lenni, mint egy nyafogós férfi. Ez nagyon elgondolkodtatott. Mert melyik nő akarna egy amazon lenni, egy tündérkirálylány helyett? Én nem! Annak ellenére nem, hogy egyébként nagyon is határozottan tudom mit szeretnék. Állandóságot keresek. Társat szeretnék. Minden egyéb más megoldás nem érdekel. (vagy ha igen, azzal is tisztában vagyok). 

Szeretnék annyira, de annyira igazi nő lenni egy igazi férfi mellett, amennyire ebben a mai világban ez még lehet. Nagyon szívesen eldobnám minden taszító határozottságomat. Ha találnék hozzá egy igazi Férfit. Akire igazán felnézhetnék, nemcsak azért, mert magas. Nagyon magas. Na jó. Elég magas.