Félreléptem. És ezen nincs mit szépíteni. Most iszom a levét. S közben azon morfondírozom, vajon miért nem néztem előre?

Voltam már megcsalt és megcsaló. Megcsalt a volt férjem, és amikor ezzel már tisztában voltam, akkor talán haragból, talán elkeseredésből, talán mert úgy éreztem a továbblépéshez ez a megoldás, én is megtettem. Évekig küzdöttünk hol egymásért, hol a különválásért, még olyan is volt, amikor a saját szeretőjét csalta meg velem. Hogy ez marhára nem szép dolog? Én csak házastársi kötelességemet teljesítettem akkor. Hogy az a helyzet több, mint bonyolult, akkor abba bele sem gondoltam. Sosem volt gond közöttünk, hogy nem teljesítettük volna egymás kéréseit. A házasságunk válságának sosem a testiség hiánya volt az oka. Hiszen mi még a válás után az utolsó pillanatig éltünk a szexnek is.  A mi végünket egyszerűen a szerelem múlása okozta, amivel míg szembenéztünk átmentünk hidegen és melegen. Nehéz elengedni a múltat, a megszokást, és nem belekapaszkodni az olykor előforduló szép pillanatokba.

És milyen sokan teszik. A társkereső oldalak tele vannak olyan nőkkel és férfiakkal, akik legtöbbször arra hivatkozva ismerkednek, hogy otthon nincs szex vagy nincs megértés. Magyarázzák mennyire boldogtalanok, de amikor rákérdezel miért nem válnak el, akkor hivatkoznak arra, hogy annyira nem rossz a helyzet, meg különben is ott vannak a gyerekek. Az anyagiakra ritkán mernek csak apellálni. 

Egyébként a mostani félrelépésemet egy lyuknak köszönhetem, amit az átkelő előtt már későn vettem észre. Egyszerre kellett a lámpára, a bicajsávon két oldalról közlekedő kerékpárosokra, és baloldalról kanyarodó autóra figyelni. Így hát félreléptem és a bokám magam alá csavarodott. 

A több hetes fekvés előnye, hogy az emberlányának van ideje morfondírozni. Mert hogy gipszel a lábon nehéz elfutni önmagunk elől is. Speciel én senkit nem csalok meg, ámbár velem csalnak. Nem szép dolog. És egyre nehezebben viselem. A sors fintora, hogy olyan szerepbe kerültem, amiben mást - akivel a férjem megcsalt - megalázóan elítéltem. És a történetet csak én szépítem magamnak azzal - és az engem szerető környezetem - hogy amikor nekiindultam ennek a kapcsolatnak, fel sem merült bennem, hogy nem csak ketten lennénk benne. És hogy sok egyedülálló anyuka választja ezt a felemás utat, mert bár egyedül van, mégsem. Csak a jó oldalát kapja a dolgokból.

Ki kellene lépni belőle. Csak előbb lábra kellene állnom.